E-Sports őrület és egy ötlet
A héten egy iGaming conferencián voltunk, ahol nagyon sok érdekes dolgot hallottunk és láttunk, de ezek közül magasan kiemelkednek az e-sports-ról tartott előadások. Az e-sports a multiplayer videojátékokat profiként játszó versenyzők közötti versengés, gyakorlatilag egy új sportág. Itt egy kis youtube ízelítő a koncepcióról.
Forma-1 kontra amerikai pilóták: miért mellőzik a tengerentúli versenyzőket?
Mivel a hétvégén kerül megrendezésre az Amerikai Nagydíj, stílszerűnek gondoltam, ha egy bejegyzést a tengerentúliaknak szentelünk, középpontban a Forma-1-ben jövőre debütáló Haas istállónak, és a ténynek, hogy nem adnak lehetőséget amerikai versenyzőnek.
Mi a baj a mai Forma-1-gyel?
Az utóbbi időben sok cikk jelent meg a Forma-1 problémáival kapcsolatban, a szurkolók az unalmas versenyekre panaszkodnak, míg sok csapat komoly pénzügyi gondokkal küzd – a nézők száma pedig folyamatosan esik.
Rosberg elégedett második helyével
Nico Rosberg Sebastian Vettel világbajnoki címe miatt kicsit háttérbe szorult, pedig a Mercedes versenyzője remek versenyzért bemutatva a második helyen ért célba honfitársa mögött a hétvégi Indiai Nagydíjon. Az „ezüst nyilak” pilótája elégedetten értékelt a hétvégét követően. Bővebben…
Red Bull: szinte lehetetlen fogást találni Vettelen
A most már négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel annyit fejlődött az elmúlt években, hogy nagyon nehéz lesz őt megállítani, véli a Red Bull sikerkovácsa, Adrian Newey. A főtervező is négyszeres világbajnoknak tekintheti magát az osztrákoknak, hiszen ismét győztes autót tervezett. Bővebben…
A Ferrari már nyáron feladta?
Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke elárulta, már a nyár elején-közepén is voltak arra utaló jelek, hogy nem lesz semmi esélyük a Red Bull-lal csatázni az egyéni illetve konstruktőri világbajnoki címért. Az olaszok most azért csatáznak, hogy megőrizzék második helyüket a csapatok versenyében. Bővebben…
Vettel-uralom a pénteki napon
Pontosabban Red Bull-uralom, hiszen mind a két pénteki szabadedzést a Red Bull zárta az élen Sebastian Vettel, Mark Webber sorrendben. Jól mentek a Ferrarik és Romain Grosjean is, míg a Mercedesek szemmel láthatóan a vasárnapi futamra készültek már.
Nálunk Vergne még Vettelnél is jobb volt
Mi az F1Hunternél úgy láttuk, hogy Jean-Eric Vergne volt a Kanadai Nagydíj legjobban teljesítő pilótája. Természetesen a mi véleményünk mit sem számít, ugyanakkor megpróbáltunk ismét összeállítani egy listát az elmúlt hétvége legjobbjairól.
Rosberg nyitott az élen Monacóban
A Mercedes német pilótája, Nico Rosberg nyerte a Monacói Nagydíj első csütörtöki szabadedzését. A második a ferraris Fernando Alonso, míg a harmadik Romain Grosjean lett a Lotusszal.
Räikkönent nem lepi meg jelenlegi helyezése
A Lotus világbajnoki címre esélyes pilótája, Kimi Räikkönen szerint semmi meglepő nincs abban, hogy idén ilyen jól teljesít az együttes. A finn jelenleg a második az egyéni pontversenyben, míg a csapat az élmezőnyben van a konstruktőri tabellán.
Még mindig nem elég gyors a Ferrari
Továbbra is egykörös versenytempóján szeretne javítani a Ferrari. Az olasz istálló Bahreinben ugyan jól teljesített az időmérőn, arra viszont sem Felipe Massának, sem pedig Fernando Alonsónak nem volt esélye, hogy a pole pozícióért harcoljon.
Force India: nehéz lesz a McLaren előtt maradni
Ha nem is csodálatosan, de jól indult a Force India számára a 2013-as szezon, hiszen az együttes a konstruktőri bajnokságban jelenleg a az ötödik helyen áll 26 ponttal, hárommal a McLaren előtt.
Sauber: korai lenne Gutierrez felett ítélkezni
Eddig nem sok mindent tudott felmutatni Esteban Gutierrez, a Sauber újonca, pedig a sportág egyik legtehetségesebb pilótái között tartják számon. A svájci istálló csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn elárulta, folyamatosan figyelik és értékelik a 21 éves versenyző teljesítményét.
A Ferrari harcban lesz a vb-címért – Massa
Felipe Massának semmi kétsége nincs afelől, hogy a Ferrari harcban lesz a világbajnoki címekért annak ellenére, hogy az első két futamon még nem sikerült nyernie, de persze sok van még hátra a szezonból.
Hamilton: A Mercedes a második legjobb csapat
Lewis Hamilton szerint mostani kenyéradója, a Mercedes a Forma-1-es mezőny második legjobb csapata a Red Bull mögött. A világbajnok pilóta szerint a német istálló autói gyorsak, a Malajziai Nagydíjon elért 3. és 4. helyezés pedig ezt is bizonyítja.
A Malajziai Nagydíj legjobbja: Bianchi
Több jó teljesítmény is volt a legutóbbi Forma-1-es versenyen, viszont nálunk nem Mark Webber, de nem is Lewis Hamilton vagy Nico Rosberg, esetlen Jenson Button volt a hétvége legjobbja, hanem Jules Bianchi, a Marussia újonc pilótája.
Grosjean: Ismét lehetnek problémáim
Nem volt sima versenye Romain Grosjeannak egy héttel ezelőtt Ausztráliában – a Lotus pilótája a 10. helyen ért célba, és bár a múlt heti gondokat sikerült kijavítania a csapatnak, ismételten jelentkeztek a korábbi problémák.
Button kezdett a legjobban Jerezben
Jenson Button volt a leggyorsabb a jerezi teszt első napján, miután 1:18.861-es idejénél senki nem tudott jobbat futni. A McLaren pilótája közel egy másodpercet vert a második Red Bull-os Mark Webberre, illetve a harmadik, lotusos Romain Grosjeanra. Nem szabad azonban elfelejteni, ezekből az időeredményekből nagy hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni.
Nagyot lépett előre a Marussia, itt az MR02-es − képek!
A Caterhamhez hasonlóan a Marussia is az első tesztnapon, pontosabban a gyakorlás kezdete előtt mutatta be új versenyautóját, az MR02-est a nagyérdemű előtt. John Booth csapatfőnök szerint az új betontorpedó nagy előrelépés az elődeihez képest, míg Graeme Lowdon elmondta, a kevés szponzor ellenére biztos alapokon áll a csapat.
Fő az alapok megteremtése: íme a Caterham CT03 – képek, videó!
Kedd reggel, közvetlen a jerezi teszt kezdete előtt a Caterham is bemutatta 2013-as autóját, a CT03-ast. Az új modell a Lotushoz és a Red Bullhoz hasonlóan megtartotta “kacsacsőrét”, és az istálló vezetőinek eszük ágában sincsen megszépíteni autójuk elejét. A csapat pilótái Charles Pic és az újonc, de a franciánál öt évvel idősebb Giedo van der Garde lesznek.