Rosberg-pole, Hamilton-futamgyőzelem
A hétvégén Brazíliában feszülnek egymásnap a csapatok és pilótáik. A legendás aszfaltcsíkon pályafutása alatt mindenki nyerni akar legalább egyszer. Így van ezzel Lewis Hamilton is, de szerintem nem az első helyről fogja bezsebelni a győztesnek járó trófeát.
A Red Bull ismét a Mercedes tökeit szorongatja – fogadási előzetes
Ezen a hétvégén Mexikóban feszülnek egymásnak a csapatok, és a magaslati levegő minden bizonnyal jót tett a Renault motorjainak. A Red Bull a második szabadedzésen remekül szerepelt, Danyiil Kvjat és Daniel Ricciardo is be tudott férkőzni a két Mercedes, Nico Rosberg és Lewis Hamilton közé.
Hamilton háromszoros világbajnok
Lewis Hamilton nyerte az Amerikai Nagydíjat, és mivel Sebastian Vettel csak a harmadik lett, így a brit megszerezte pályafutása harmadik egyéni világbajnoki címét. Mi ezúttal sem tippeltünk, mivel nem láttuk értelmét a kaotikus időjárási körülmények miatt, de azért most visszatekintünk a mögöttünk hagyott hétvégére.
E-Sports őrület és egy ötlet
A héten egy iGaming conferencián voltunk, ahol nagyon sok érdekes dolgot hallottunk és láttunk, de ezek közül magasan kiemelkednek az e-sports-ról tartott előadások. Az e-sports a multiplayer videojátékokat profiként játszó versenyzők közötti versengés, gyakorlatilag egy új sportág. Itt egy kis youtube ízelítő a koncepcióról.
Tíz rajthelyes büntetés a Ferrariknak; Hamilton vb-címet ünnepelhet – előzetes
A Ferrari versenyzői tíz rajthelyes büntetést kaptak a most hétvégén megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíjra, hiszen a csapat úgy döntött, beveti új, továbbfejlesztett erőforrását, ami idén így már az ötödik lesz. A mercedeses Lewis Hamilton egy kicsit ismét közelebb került ahhoz, hogy már Austinban megvédje tavaly megszerzett világbajnoki címét.
Forma-1 kontra amerikai pilóták: miért mellőzik a tengerentúli versenyzőket?
Mivel a hétvégén kerül megrendezésre az Amerikai Nagydíj, stílszerűnek gondoltam, ha egy bejegyzést a tengerentúliaknak szentelünk, középpontban a Forma-1-ben jövőre debütáló Haas istállónak, és a ténynek, hogy nem adnak lehetőséget amerikai versenyzőnek.
Mi a baj a mai Forma-1-gyel?
Az utóbbi időben sok cikk jelent meg a Forma-1 problémáival kapcsolatban, a szurkolók az unalmas versenyekre panaszkodnak, míg sok csapat komoly pénzügyi gondokkal küzd – a nézők száma pedig folyamatosan esik.
Vettel Hamilton, Ricciardo Rosberg szorzóit kapta
Óriási meglepetést hozott a Szingapúri Nagydíj időmérője, hiszen a ferraris Sebastian Vettel bizonyult a leggyorsabbnak a Red Bull-os Daniel Ricciardo és csapattársa, Kimi Räikkönen előtt. A Mercedesek óriási hátrányban vannak, így a szorzók is alaposan megváltoztak az élmezőnyben. Szemezgessünk egy kicsit.
Vettel “agyonverte” a mezőnyt a szingapúri időmérőn
Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája nyerte a Szingapúri Nagydíj időmérőjét. A német 1:43.885-ös időt autózott, és több mint öt tizedmásodpercet vert a második, Red Bull-os Daniel Ricciardóra. Kimi Räikkönen a másik Ferrarival a harmadik lett, míg a Mercedesek csak az ötödik és a hatodik helyet szerezték meg.
Felborult a piac, Vettel a favorit a kvalifikáción
Úgy tűnik, valóban gondjai vannak a Mercedesnek Szingapúrban, hiszen a harmadik szabadedzésen Lewis Hamilton az ötödik, Nico Rosberg pedig csak a hatodik lett. A gyakorlást a ferraris Sebastian Vettel nyerte, aki így a bukmékereknél a favorit lett a magyar idő szerint 15 órakor kezdődő kvalifikáción.
Kihagyhatatlan ajánlat: 34-es és 51-es szorzó a Red Bullokra
Kiegyenlítettebb erőviszonyokkal kell számolnunk a Szingapúri Nagydíj kvalifikációján és futamán, vagy a Mercedes csak szórakozik a többiekkel? A világbajnok együttes gumiproblémákkal küzd, amit a riválisok nem akarnak elhinni. Vajon a Ferrari és a Red Bull meglepheti a Mercedest?
Szingapúri Nagydíj – fogadási előzetes
A hétvégén kerül megrendezésre a Szingapúri Nagydíj, mi pedig az újraindulásunk óta először fogunk fogadási előzetest publikálni. Mivel Lewis Hamilton győzelmére a szorzók elég alacsonyak, ezért a másik mercedeses, Nico Rosberg került nálunk a középpontba.
Szingapúri Nagydíj: minden, amit tudni kell a pályáról
A hét végén rendezik a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat. Az éjszakai futam 2008-ban debütált a versenynaptárban, és eddig minden évben tartogatott valamilyen izgalmat a nézők számára. Reméljük, ez idén sem lesz másképp, bár a mercedeses Lewis Hamilton fölénye nyomasztó.
Hamilton már most világbajnok
Hét futammal a szezon vége előtt kijelenthetjük: Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája megvédte egyéni világbajnoki címét 2015-ben. Felesleges magunkat illúziókba ringatni, a brit versenyzőt már sem csapattársa, Nico Rosberg, sem pedig a ferraris Sebastian Vettel nem állíthatja meg.
Egy új korszak veszi kezdetét
A cím túlzó, de mindenképpen szerettük volna tudatosítani: visszatérünk.
Hogy milyen gyakran tudunk majd publikálni, a jövő eldönti, de igyekszünk.
Az utóbbi két évben nem került ki írás, az előtt is inkább csak egy-két hír, nem pedig fogadási előzetes. Most ezen igyekszünk változtatni. A külső marad, hiszen jól néz ki 🙂
Lázasan készülnek a Red Bullnál
Január 28-án lesz az első szezon előtti teszt, addigra kell a csapatoknak megépíteniük versenyautóikat. A Red Bullnál idén sem kapkodják el a dolgot, Adrian Newey sajátos tempójában halad a tervezéssel, Christian Horner csapatfőnök ezért már most tudja, lesz néhány álmatlan éjszakájuk. Bővebben…
Lauda a megbízhatóságra esküszik
Niki Lauda, a Forma-1 legendás alakja szerint 2014-ben az az istálló fog diadalmaskodni, amelyik a legmegbízhatóbb autó megépítésére lesz majd képes. Az osztrák reméli, hogy joggal tartanak csapatától, a Mercedestől a riválisok. Bővebben…
Sutil, Gutierrez páros lesz a Saubernál
A német Adrian Sutil lesz Esteban Gutierrez csapattársa a Saubernál, így továbbra is lesz egy tapasztalt pilótája a svájci istállónak. Sutil legutóbb a Force Indiát erősítette, 29 pontot szedett össze 2013-ban, ezzel a 13. lett az egyéni pontversenyben. Bővebben…
A Ferrari akár előnyben is lehet
Megérkezett Kimi Räikkönen a csapathoz, aki ugyan nem szereti a szimulátort, de januártól nagyon sokat fog ülni a fura masinában, hogy a lehető legfelkészültebb legyen az éles tesztekre. Bővebben…